HU | EN | FR | DE | IT | ES | JP

Iskolánk

...

Szent László története

Intézményünk története >
Kőbánya története >

Athleta Patriae

“Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!
Magyarországnak édes oltalma,
Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,
Csillagok közt fényességes csillag.”

Szent László király 1040 körül született Lengyelországban. Nagyapját, a pogány Vazult (Vászolyt) István király vakíttatta meg. Apja, Béla testvéreivel együtt István haragja elől menekült el az országból, s mégis László lett az, aki István életművét folytatta.

1077-ben került trónra. Uralkodása alatt (1077-1095) a trónviszályoktól és külső támadásoktól zaklatott országban nyugalmat és rendet teremtett törvényeivel, melyek a magyar jog legszigorúbb törvényei. A büntetés mértéke az elkövető társadalmi helyzetétől függött:
“Magyarország összes előkelői… esküvel elhatároztuk, hogy ha a főembereknek bármilyen rokonát lopás bűnében találják egy tyúk értékén túl, semmiképpen sem rejthesse el vagy védhesse meg őt közülük senki. Azt is akarjuk, hogy magát a tolvajt.. akasszák fel, és egész vagyona vesszen el.” A szolga visszaesőként kapott halálos ítéletet lopásért, először “csak” az orrát vágták le.

A rendkívül szigorú törvények ellenére emlékét legendák (Gesta Ladislai regis), falfestmények (gelencei és székelyderzsi) tucatjai őrizték meg. Ő a magyar lovagkirály, az athleta patriae, a gyengék védelmezője.

Míg László 1091-ben Horvátországban hadakozott, a kunok betörtek az országba, feldúlták, s kifosztották. A pusztítás hírére a király erős sereggel tért haza, üldözőbe vette a zsákmánnyal megrakott kunokat, és győzelmet aratott felettük. A nép ezért halála után is hitt segítő erejében. III. Béla idején szentté avatták I. Lászlót.

Sokáig élt a nép között az a hit, hogy a szent király “kijön” a sírjából, ha nagy veszély fenyegeti a magyarokat, és győzelemre segíti népét. 1354 nyarán, amikor a székelyek élethalálharcukat vívták a tatárokkal, öreg tatárok mesélték, hogy “valami nagy lovag járt előttük, magas paripán ült, fején arany korona, kezében csatabárd, mely hatalmas csapásokkal és vágásokkal pusztította mindnyájukat.” (A névtelen minorita krónikája) Ő döntötte el az ütközetet a magyarok javára. A csata után – a legenda szerint – László király bebalzsamozott testét verejtékesen találták Váradon (Janus Pannonius is említi ezt a Búcsú Váradtól című versében).

A váradi püspökséget, a templomot László király alapította. Először Somogyvárra, majd ide, a váradi templomba temették. A templom előtt állt a király lovasszobra, a kolozsvári testvérek (György és Márton) alkotása. Még a szoborhoz is kapcsolódott legenda. (Erről Arany János írt a Toldi estéjében.)

Szent László kultuszát a másik lovagkirály, Nagy Lajos teremtette meg. Az 1370 körül készült Képes Krónikában Salamon és I. Géza után Lászlóról esik a legtöbb szó, hiszen ő azok közé a királyok közé tartozott, akik “Magyarország népeit a békesség gyönyörűségében, s bőséges nyugalomba megőrizték”.