DÖK hírek / Tábori beszámoló - 2020
 

DÖK TÁBOR 2020

BESZÁMOLÓ A 2020-AS DÖK TÁBORRÓL

2020. augusztus 27-30. között került szokás szerint megrendezésre gimnáziumunk diákönkormányzati tábora. Szinte minden osztály képviseltette magát két fővel, ezért szép számmal, 43 fő volt jelen. Három már végzett dökösünk is részt vett a tábori munkánkban.

A nagy létszám ellenére gyűléseink nem nyúltak feleslegesen hosszúra, mindenki aktívan részt vett rajtuk és hozzászólt a témákhoz. Szükség is volt mindenki figyelmére és aktivitására, mert a járvány miatt sok kérdést kellett átbeszélnünk, megvitatnunk.

A megérkezés és a szállás elfoglalása után, első napirendi pontunk a Házirend, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzat szekciónkénti áttekintése volt. Az előző évek sikeres munkájának köszönhetően, nagyon kevés kérdéses pontot találtunk. Legtöbb vitatott témánk és a javaslatink nagy része is, a járvány miatt kialakult szokatlan helyzetre, illetve a digitális oktatásra készült szabályokra vonatkozott. Délután szokás szerint a csapatépítésre, egymás megismerésére fektettünk hangsúlyt, nem maradhattak el a nevek tanulására szolgáló játékok és a beugró sem.

Táborunk második napja az éves programokról szólt. Először kis csoportokban beszéltük át, a gólyabált, az Unesco-t és a kampányt. Majd közösen vitattuk meg a kampányt értékelő űrlapra érkezett visszajelzéseket és a dök napról értekeztünk. Megoldásokat kerestünk arra az esetre is, ha újra digitális oktatásra kéne váltanunk, hiszen nem szeretnénk, ha a hagyományos programjaink (Gólyabál, Unesco) elmaradnának. A nap hátralevő részét a strandon töltöttük, illetve délután minden szekció külön csapatépítő játékokat tartott, amik nagyon jól sikerültek. Kora este mindannyian lesétáltunk a partra, ahol a visszajelzések szerint mindenki remekül érezte magát. Nagyon hangulatos volt ott megvárni míg lemegy a nap, és nagyon szép volt az esti fényekben a Balaton.

Harmadik nap ellátogatott hozzánk az Igazgatóság, akikkel a párbeszéd ezúttal is nagyon gördülékeny és közvetlen volt. A gyűlés velük két részletben zajlott, ebéd előtt a házirendről, ebéd után a dök napról és az éves programokról ejtettünk szót. Délután nem maradhatott el a strandolás, majd este tábortüzet gyújtottunk és sütögettünk.

A szokásos tábor értékelés mellett kíváncsiak voltunk arra is, hogy szerintük milyen egy jó diákelnök, egy jó szekcióvezető és egy jó osztályképviselő. Igen sok érdekes és hasznos válasz született, amit a jövőben megpróbálunk megvalósítani. Kiemelnék ezek közül néhányat. Legtöbbször a magabiztos, figyelmes, kreatív, vicces, megfontolt jelzőket és szinonimáikat olvashattuk, de egyesek szerint legyen az illető "elhatározott", következetes, nyitott, döntőképes és precíz. A visszajelzések alapján mindenkinek tetszett a tábor, maradandó élményekkel gazdagodtak. Véleményem szerint a tábor sikeres volt, gyűléseink hatékonyak voltak. Láthatóan jól érezték magukat a résztvevők, a munka mellett maradt idő a játékra, egymás megismerésére is. Jó kis csapat kovácsolódott össze, akikkel a továbbiakban is lehet dolgozni. Budapest, 2020.09.07.

Budapest, 2020.09.07.

Mester-Szabó Eszter
Diákelnök

A résztvevők

Résztvevők:

Név Osztály (2020/21)
1. Prekánszki Rita KNYA
2. Kis Karolina Hanna KNYA
3. Medgyesi-Nagy Sára nem busszal utazott 9.A
4. Csuka Dorina Luca 9.A
5. Gáll Boglárka 10.A
6. Csomós Vera 10.A
7. Fekete Zsófia 11.A
8. Purman Katalin 11.A
9. Tótfalusi Eszter Réka 9.B
10. Kaczur Patrik 9.B
11. Jeli Karolin Viktória 10.B
12. Mórocz Eszter 10.B
13. Gál Eszter 11.B
14. Szécsényi Tamás 11.B
15. Kanti Liliána 12.B
16. Gyarmati Éva Kinga 9.C
17. Modla Nóra Miléna 9.C
18. Kollár Dávid 12.C
19. Zsigri - Zágori Dániel 12.C
20. Illés Máté csak hazafele jött busszal 9.D
21. Tőkei Dorka Napsugár csak hazafele jött busszal 9.D
22. Geönczeöl Enikő 10.D
23. Rusznyák Emese 10.D
24. Köves Auróra 11.D
25. Czinege Dóra 12.D
26. Zsilinszki Máté csak hazafele jött busszal NYE
27. Kerekes Dóra Csenge NYE
28. Varga Eszter 9.E
29. Csizmadia Renáta 9.E
30. Nakos Dimitrios Alexandros 10.E
31. Hopoczky Csenge Boglárka 10.E
32. Fekete Rebeka 11.E
33. Muskotál Odett 11.E
34. Szenczy Zsófia 12.E
35. Mester-Szabó Eszter 12.E
36. Varga Dalma NYF
37. Varga Benedek NYF
38. Demeter Tamara 9.F
39. Kui Domonkos 10.F
40. Tóth Viktória 10.F
41. Gulácsy Fanni 11.F
+ Huszár Erika és Cservák Andrea tanárnő Összesen: 43 fő